• Időpontja: 2016.04.10
• Táv: 42,195 Km
• Terep: Aszfalt
• Hőmérséklet: kb. 10 fok, erős szél

Előzmény:

A versenyre a nevezést drága Feleségemtől kaptam karácsonyra. (ha gyerekek is olvassák, akkor a Jézuskától :) ) Mint kiderült, a rajtcsomagot a verseny napján nem lehet átvenni, hanem pénteken és szombaton, így szállást kellett foglalni szombat éjszakára. Szombat este hétig volt a rajtszám átvétel, ezért már reggel elkezdtünk csomagolni, pakolászni. Szokás szerint otthon a szőnyegre kipakoltam minden cuccot, nehogy otthon maradjon valami.

Mivel az előzetes információim szerint a tésztaparty fizetős volt, ezért Andi (a feleségem), készített nekem tésztasalátát, hogy kellőképpen fel legyek töltve szénhidráttal:

Végül ezekből csak az egyiket vittük el. Gyors összepakolás, kétszer átnézés, nehogy valami itthon maradjon, majd a gyerekeket átvittük Anyósomékhoz, mert Ők ott töltötték ezt a másfél napot. Gyors elköszönés, a jókívánságok fogadása, majd indulás délben. Számításaim szerint az út két és fél órás volt, így időben el kellett indulni, nehogy lemaradjunk a rajtszámomról. Mivel ez egy külföldi verseny volt, így eléggé aggódtam sok dolog miatt (szállás, parkolás, navigáció, időben odaérni stb stb..). Az offline navigáció jól teljesített (HERE maps), kb három órakor odaértünk Bécsbe a szálláshoz. A mögötte lévő utcában találtunk is parkolóhelyet, ami ingyenes volt. Bepakoltunk a szobába (az egyik recepciós hölgy magyar volt), majd reklamálás, mert az ablakot nem lehetett becsukni. Emiatt eléggé behallatszott az utca zaja. Kaptunk egy másik szobát, de itt sem volt 100%-os a zajszűrése az ablaknak. Igazából nem is nagyon érdekelt, mert csak egy éjszakáról volt szó, gondoltam kibírjuk. Közben kiderült, hogy az előre meghirdetett szobákban elérhető wifi hálózat sem ér fel a szobáig, csak a recepción működik :) Kis pihenés, majd indulás a rajtszámért.

Bécsben nagyon jó a metróközlekedés, ezért mindenhova azzal mentünk. Vettünk két 24 órás bérletet, ezzel ez a része le volt tudva. Izgultam, hogy hogyan fogjuk megtalálni a helyet, ahova mentünk, de amikor leszálltunk a metróról, ez a félelem köddé vált: kb. mindenki oda tartott, visszafelé meg mindenki egy egyenzsákkal közlekedett, amibe adták a cuccot. Csak követni kellett az embereket. Ez egy kiállítással egybekötött rajtcsomag átvevő hely volt, kb mint nálunk a SYMA csarnok. Volt itt minden, mi egy futó szemének-szájának ingere. Átvettük a csomagot, melyben csak egy rajtszám volt, az eseményről egy információs füzet, meg egy pár használhatatlan szóróanyag, még kapocs sem volt a pólóra tűzéshez..... Itt is találkoztunk egy magyar csajjal, aki az információs pultnál állt. Pólót nem adtak a harmincezres nevezésért, mint utólag kiderült, azért még pluszban kellett volna fizetni előre. De a helyszínen is meg lehetett venni, cirka 29 euróért. Egy zöld színű adidas technikai póló volt, amin az esemény felirata volt. Viszont az anyaga nagyon jó. Kis gondolkodás után megvettük, végtére is az ember fia nem mindennap jut el egy külföldi maratonra. Gondoltam majd ebben fogok feszíteni az érdi gáton a többiek előtt :) Pólópróba közben rám köszönt mögülem az egyik munkatársnőm a hivatalból, akinek a férje futott. Üdvözlés, kis duma, majd indultunk vásárolni egy kis ajándékot az itthoniaknak. Mivel kb minden üzlet zárva volt már, így sok program nem maradt, mentünk vissza a szállásra és pihentünk.

A verseny.

Este két telefonon is beállítottam az ébresztést, nehogy baj legyen. Éjjel természetesen futással álmodtam, 4 óra 15 perces maratont futottam. Reggel kilenc órakor volt a rajt, így előtte egy órával már kint akartam lenni, hogy minden meglegyen időben. 6:30-kor kelés, felöltözés, majd kijelentkezés a szállodából, hiszen azt 11 óráig meg kellett volna amúgy is tenni. Addigra pedig nem fogunk tudni visszaérni - gondoltam, kivéve ha kenyai születésű lennék :) Cuccokat be a kocsiba, majd irány a metró. Ha azt mondom, hogy a metróban és az összes megállón az emberek 99,99%-át futók tették ki, akkor nem mondtam sokat. Itt is csak követni kellett a tömeget, hiszen az volt bőven. Iszonyú sok ember volt, szerintem simán a duplája egy budapesti versenynek. Itt a szokásos procedúra zajlott: elintézni a wc-t, átöltözni, bemelegíteni, majd várni a rajtot. Közben behúzódtunk egy szálloda halljába, mert nagyon hideg és borzasztó nagy szél volt. Az első maratonon kapott kék spar Budapest maraton pólóban vártam a kezdést, ami egy pár ember tekintetét odavonzotta. Közben toltam magamba az iso italt, magnéziumot és az energia szeleteket, hogy nehogy gond legyen. 8:40-kor kimentünk a rajtzónába, de Én a négyes helyett a kettesbe álltam. Simán be lehetett gyalogolni, kutya nem nézte, hogy te hova tartozol. Budapesten azért az ilyenre figyelnek. Itt kb. szervezőt sem láttam, nemhogy még olyan embert, aki ezt nézte volna. Pár fotó készítése, kis önbizalom növelés Andi részéről, majd láttam, hogy az elején elindul a tömeg. Szerintem kellett vagy öt perc, mire egyáltalán el kezdhettem gyalogolni. Endomondo elindít, majd futás.

Először egy hídon kellett átfutni, ahol már lehetett érezni az óriási szél "jótékony" hatását. Az első 10 kilométeren előzgettem, szlalomozgattam, kerestem a helyemet. Előzetesen azt terveztem, hogy az első harmincat 5:30 perc/km -rel teszem meg, utána visszalassulok 6 perc/km-re. Ennek ellenére a félmaratoni időm 1 óra 47 perc lett, kb 5 perces átlagot nyomtam. Jól éreztem közben magam, nem éreztem, hogy gond lenne. Jól bírtam tüdővel és erőnléttel is. A nyolcadik kilométernél találkoztam magyar szurkolókkal, ez óriási élmény volt. Majd később találkoztam egy némettel, aki szintén spar budapest maratonos pólóban futott. Több ilyet nem is láttam. Andival előző nap megbeszéltünk egy pár pontot, hogy hol mikor leszek, hol találkozzunk. A 15. km-nél sikerült is találkozni, nagyon jó volt látni és hallani. A következő, ahol kellett volna, a harminc volt, de meglepetésszerűen a 25. kilométernél is ott állt és kiabálva drukkolt nekem. Óriási élmény volt ez is. Közben öt kilométerenként voltak a frissítő pontok, ahol több problémát is találtam: a powerade vizezett volt, másodjára a banánt higiéniai okokból negyedére vágva héjában adták. Ezt még külön ki kellett hámozni, majd figyelni arra, hogy a rengeteg földön landolt banánhéjon ne csússzak el. Elhiszem, hogy fontos a higiénia, de szerintem ez egy baromság. Közben nagyon szép helyeken futottunk, bár a Dunapart elég unalmas volt, ráadásul nem is szép, a budapestivel pedig egyenesen össze sem lehet hasonlítani.

Harminc kilométerig egész jó voltam, majd itt jött egy pont, ahol megváltozott az egész. Befutottunk valami parkba, ahol csillag alakban egy pontot véve alapul elfutottunk valamennyit, majd vissza, majd megint elfutni valamerre, majd vissza. Ennél a második elfutásnál egy kb. 4 kilométeres egyenes volt, aminek a végén láttam a pontot, ahol vissza kell majd fordulni. Valamiért ez olyan negatívan hatott rám, hogy kezdtem unni az egészet. Közben szemből a másik oldalon meg jöttek már visszafelé a futók. Futás tovább, közben Andival elkerültük egymást a 30. kilométernél, pedig vagy 40 percet ott szobrozott szegény :( Annál a bizonyos fordulónál visszafordultam, majd egy olyan erős szembeszéllel találkoztam, hogy kikészültem tőle. Kb öt perc múlva jött az első gyaloglásom, ami kb két percig tartott (itt jelezném, hogy még soha nem gyalogoltam futóversenyen - szóval gondolhatod az érzést). Utólag visszagondolva itt fejeltem bele egy hatalmasat a maratoni falba, ami ugye a budapesti maratonon elkerült. Ráadásul a falat nem tudtam áttörni, magam mögött hagyni, hanem végig vittem magammal a célig. Innét kezdve vagy hatszor bele kellett gyalogolnom a futásba, közben persze le is lassultam rendesen. Itt már csak egy cél volt: valahogy elfutni a végéig. A "B" tervet ekkor már elengedtem, miszerint 4 óra alá menni az idővel. Közben Andi hívogatott, hogy mi a helyzet, de sok jót nem tudtam neki mondani: éppen a poklok-poklát élem át, nagyon szenvedek. Itt már minden egyes lépés egy kínszenvedés volt, se a testem, se a lelkem nem akarta ezt az egészet. Közben láttam egy csajt, aki éppen egy fa tövében hányt, na gondoltam még a végén én is így járok.

Valahogy elevickéltem a 40. kilométerig, ahol találkoztam egy magyar sráccal (szerintem hallotta, hogy magyarul beszélek - mivel ekkor már hangosan beszéltem magamhoz, hogy menni kell tovább, ne adjam fel). Mondtam neki, hogy ez a második maratonom, de ilyen szar még sosem volt, neki pedig a tizenvalahanyadik volt, de ő is a poklot éli meg. Kerülgettük egymást, néha én gyalogoltam ő futott, majd fordítva. Közben a vége előtt Andi ott várt rám, éppen a legjobb helyen. Innét együtt futottunk, pedig őt ki akarták zavarni a kordon mögé, Ő pedig nem ment. Videózott, közben biztatott mindenfélével, de ekkor Én már szinte nem is hallottam, nem is láttam semmit. Belülről borzasztó volt ezt átélni, még az ellenségemnek sem kívánom azt, amit éreztem. Ekkor már az oldalam is beszúrt, de iszonyúan. Közben Andi mondogatta, hogy már csak 500 méter, már csak 400 stb stb. Levegőt már nem kaptam, fájt minden porcikám. De összeszedtem magam és befutottam. A végén még egy kicsit meg akartam nyomni, de az izmaim saját életet kezdtek el élni és a bal combizmom és a jobb vádlim mintha elkezdtek volna arrébb mászni. Szóval a megnyomást inkább elengedtem és beértem valahogy.

Az eufória elmaradt, egy nagy üvöltés jött ki belőlem, hogy megcsináltam. A célban is hányásnyomok voltak..... Az érmet beakasztották a nyakamba, majd vonszoltam tovább a testemet, sör, víz átvétele, majd adtak egy fóliát, ami rövid ujjú volt. Ezt gondolom a fázás ellen adták, de semmit sem ért. Reszkettem a hidegtől, még a szám is tiszta lila lett. Kerestem egy helyet, ahol le tudok ülni és találtam egy lépcsőt. Andi kb öt perc múlva ért oda, kezében egy - életet megmentő - hot-dog szerű osztrák kaja, amit kb három perc alatt benyomtam magamba. Kb az életemet mentette meg.

Egy kis élménybeszámoló, majd megkerestük a zuhanyzási lehetőséget, amit inkább hagyjunk, ne részletezzük. Közben minden egyes mozdulatra valami testrészem begörcsölt. A lábaim alig mozogtak, lépcsőzni pedig egyenesen borzasztó volt. Szóval sokkot kapott a testem, de a lelkem is. Ha valaki itt megkérdezte volna, akkor soha többé maraton.

Egy pozitívum van az egészben: az eddigi legjobb időm 04 óra 07 perc volt, amit sikerült hét perccel megdöntenem. Most a nettó időm 04 óra 00 perc 51 másodperc lett. Ez talán ad némi vígaszt az egész szenvedésért.

Egy pár kép, ahol látszik az, hogy mit éltem át közben:

Ez pedig már itthon készült, a befutóérem és a rajtszámom:

Egy kis statisztika: