• Időpontja: 2015.11.15
• Táv: 21 Km
• Terep: Aszfalt, egy rövid távon füves rész.
• Hőmérséklet: 9 fok, borús idő, lógott az eső lába.

Erre a versenyre csak azért neveztem be, hogy meglegyen a félmaratonMániás érmem is, hiszen ebben az évben ez volt a BSI által szervezett félmaratonok közül a negyedik. Ilyenkor egy külön éremmel is megajándékozzák a futót a befutás után. Erről lesz kép a beszámoló végén.

Szokásomhoz híven itt is már a verseny előtti napon összekészítettem mindent, nehogy otthon maradjon valami és Siófokról kelljen visszafordulni. Szinte ugyanazokat vittem magammal itt is, mint a maratonra, csak ide nem raktam gélt, ugyanis félmaratonnál nem szokott kelleni. Viszont az időjárás kiszámíthatatlansága miatt raktam egy rövid - és egy hosszúnadrágot is.

Erre a versenyre nem a családommal mentem, hanem az érdi futókhoz becsatlakoztam és ők vittek le Siófokra. Ezzel egyrészt csökkentettem a verseny összköltségét, másrészt nem egyedül kellett unatkoznom. Az utazás jó hangulatban telt, természetesen a téma a futás volt, hogy kinek mik a céljaik a mai versennyel kapcsolatban. Két kocsival mentünk, összesen kb. tizen lehettünk. Volt akinek ez az első félmaratonja volt, neki különösképpen szurkoltunk.

A leérkezést követően mindenki elintézte a kis ügyes-bajos dolgait, majd közös fényképek készítése és átöltözés volt. Ekkor olyan érzés kerített hatalmába, mintha katonák lennénk, akik készülnek a harcra. Ez nem is áll távol a valóságtól, csak itt nem valami ellenséggel kell harcolni, hanem elsősorban önmagunkkal, a pályával, az idővel..... Az Én elsődleges célom az eddigi legjobb időmet (PB - Personal Best) megdönteni. Ez nem kis feladatnak tűnt, tudva azt, hogy a maraton óta alig edzettem: konkrétan négy edzésem volt (9.43, 15.95, 13.96, 8.91 km). De mivel elég elszánt vagyok, így ezt a célomat nem engedtem el. Miután átöltöztünk, Bartos Dávid tartott nekünk egy kis bemelegítést. Dávid egy profi triatlonista, aki többek között érdi futókat is eddz. Erre a versenyre a tanítványait kísérte le. Ez a bemelegítés eltért az általam megszokottól, de szépen végigcsináltam.

Mivel kettes zónába regisztráltam magamat a nevezés során, ezért szétváltak útjaink a rajtzónákba való beálláskor. Mindenki más hátrébb sorolta magát, ezért egyedül indultam az érdiek közül a kettesből. Mielőtt elindultunk, egy megható dolog történt: a párizsi terrorcselekményben meghaltak tiszteletére egy perces néma csendet tartottunk. Furcsa volt egy ekkora tömegben állni úgy, hogy közben néma csend van. Majd elindult a rajt és Én az első tömeggel együtt vágtam neki a versenynek. Mint utólag kiderült a többiek vártak három percet és csak aztán indultak el. Az első 7 km-ig kb semmi extra nem történt, nyomtam a futást, ahogy csak a csövön kifér. Fura volt úgy látni Siófokot, hogy minden kihalt (ezalatt értem azt, hogy nem voltak turisták), a boltok, éttermek be vannak zárva és mindent falevelek borítanak vagy 10 cm vastagságban. A falevelek miatt különösen figyelni kellett, mert eléggé csúszott ha az ember rálépett, így kikerültem őket, nehogy baj legyen (egy futót láttam, aki elesett, többről nem tudok).

A hetedik kilométer körül történt, hogy Róka Koma (az egyik érdi futónagykövet) balról beelőzött, majd egy csíkot húzva maga után otthagyott (mindezt úgy, hogy 3 perccel később indult). Majd következett egy forduló, ahol szembe végig tudtam pacsizni egy-két érdi futóval, plusz biztatni tudtam őket. Ez egy kicsit feldobta a futás egyhangúságát. Mivel végig a fejemben volt, hogy PB-t kell futni, ezért nem volt egy kimondott örömfutás, hanem nyomta neki. A 15. km környékén már éreztem, hogy ez sok lesz. Már vártam a végét, mindenféle negatív gondolatok kavarogtak a fejemben. A múltkori maratonnál hiányolt fal - úgy gondolom - akkor és ott megérkezett. Fáradt voltam, a levegőt gyorsabban vettem, mint szoktam (valszeg a pulzusom az egekben lehetett - bár még nem futok pulzuskontrollal) és az járt a fejemben, hogy mindjárt megállok, de legalábbis belegyalogolok. Ezen az sem segített, hogy egy srác futott mellettem vagy 2 km-en keresztül, aki úgy vette a levegőt, mint aki meg akar fulladni. Ez marhára idegesített. Számoltam a kilométereket, amik csak nem akartak fogyni. Aztán a 18. km-nél tudtam, hogy itt már csak egyenesen kell futni, ezért erőt vettem magamon. Ahelyett, hogy lassítottam volna, gyorsítottam. Ez borzasztóan fájt, teljesen kivoltam. Számoltam az aszfalt közepére festett csíkokat is, hátha azzal jobban megy az idő.

Az eddigi legjobb időm 01:48:44, amit a wizz air félmaratonon értem el, ráadásul végig tök jól érezve magamat. Valahogy eljutottam a célegyenesbe, hallottam Péter Attila hangját, gondoltam itt már végigmegyek. Felnézve azt látom, hogy 01:48 valahány másodperc. Na gondoltam, ez nem lett meg. Nem is voltam olyan boldog, de jó volt a végén megállni, átvenni a csomagot és az érmeket. Kaptam kettőt: egyet ezért a félmaratonért, egyet pedig a félmaratonmánia miatt. Találkoztam Rókával, beálltunk a cél előtti részhez és együtt szurkoltunk a többieknek. Mindenki beért, valaki elégedett, valaki pedig nem volt elégedett az eredményével. Több PB is született, mint utólag a kocsiban hazafelé kiderült, nekem is az lett. Ugyanis az időm 01:47:31, ami 73 másodperccel jobb lett, mint a korábbi. Ennek viszont már roppantul örültem.

Összegezve a pálya jó volt, az idő is kegyes volt, nem esett, viszont nagyon megszenvedtem ezt a PB-t.

Egy kis statisztika: